Az ismétlés ismétlése. Vámpírok és irónia Elfriede Jelinek “Betegség avagy a Modern Nők” c. darabjában (esszé)

Elfriede-Jelinek-Alter-Ego2

Gubicskó Ágnes esszéje itt olvasható: http://gagnes.org/jelinek_ismetles_vampir.html

Részlet:
Az, hogy a nők, egy előadás keretén belül, úgy összezavarják a képüket, hogy nem látják magukat a tükörben, azzal kellene, hogy járjon, és valószínűleg azt célozza meg, hogy magukat mint a férfiak tükrét, megsemmisítsék, s ezáltal a férfiak képét is eltorzítsák. A vámpír-szerep, azáltal, hogy az más vérének kiszívásával tartja életben magát, alkalmasnak tűnik arra, hogy rá lehessen mutatni, az identitás mások által jön létre. Hogy a férfi (is) tükrök által áll össze, tehát ismétlések által, amiből az következik, hogy ő is egy hol látható, hol nem látható vámpír. Ami persze túlzás, az ismétlés ismétlésének túlzása, a paródia kitágított rése, ami valamit meg akar akasztani.

(…)

Azon túl, hogy felvetődik a kérdés,  ez az ismétlő stratégia elérheti-e a célját, tehát talál-e ideális olvasót, ha az olvasás az ismétlés formája (erre a problémára Jelentős testek című művének előszavában, egy mellékesnek tűnő mondatban, maga Butler is rámutat: „Éppen azért, mert könyvem kísérlet »szándékaim« tisztázására, bizonyára újabb félreértések sorát fogja elindítani.”[37]), számomra az is kérdésként merül fel, hogy ez a taktikai manőver, ami valaminek az ismétlését célozza meg, nem implikálja-e, hogy ez a valami megismerhető, azaz létezik megismerés, amelynek tárgyától szándékosan el lehet térni, tárgyát hibásan meg lehet ismételni. Más szavakkal: a (voluntarista) ironikus ismétlés nem egy mindentudó olvasó gesztusa-e, ha mindentudóként tételezi azt, amit ismételni akar, azaz nem veszi számításba, hogy talán egy ironikus (nem egyértelmű) megnyilatkozással áll szemben? Ez azonban nem annak a megkérdőjelezése, hogy a kijelentések bizonyos szempontból negatív következményeket vonzanak, tehát hogy a fogalmak összefoglaló jellegüknél fogva szükségszerűen mindig valamit kizárnak, és nem jelenti azt sem, hogy az ismételt próbálkozás – például valamilyen vicces vagy kísérteties hatást kiváltva – nem hozhat eredményt. Kérdés, hogy kik vagy hányan rendelkeznek olyan pozícióval, ahonnan mindez megvalósítható.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.